Román értelmiségiek a kolozsvári magyar egyetemen

   Az elsõ világháború elõtti román értelmiségiek egyik legjelentõsebbje Vasile Goldiº (1862-1934). Tanár és újságíró volt. Demokratikus politikusként indult a Román Nemzeti Párt képviselõjeként. A háború után egy ideig a Kormányzó Tanács (Consiliul Dirigent) közoktatási ügyosztályának a vezetõje, 1926 tavaszától 14 hónapig Románia kultuszminisztere. 1923-tól haláláig az Astra elnöke. Tagja volt a Román Akadémiának is. Goldiº a román politikai gondolkodás talán legjelentõsebb teoretikusa. 1905-tõl kezdve lett tagja a Román Nemzeti Párt vezetõbizottságának, amelynek többnyire õ szerkesztette programnyilatkozatait. A nagyváradi Darwin-kör felkérésére kidolgozta és magyar nyelven kiadta jelentõs mûvét: A nemzeti kérdésrõl (Arad, 1912). Ebben felpanaszolja, hogy "... a román népet idegenek adminisztrálják, idegenek bíráskodnak felette, idegen nyelven". Idézem könyvének egy másik bekezdését is: "Tartós megoldás csakis olyan lehet, amely egyrészt intézményileg keresztül viszi, hogy minden nép a maga nyelvén mûveltessék, a maga nyelvén közigazgattassék s a maga nyelvén bíráskodjanak fölötte, még pedig oly képesített egyének által, akik nemcsak a nép szokásait, jellemét és lelkivilágát ismerik teljesen, sõt annak részesei, de akik másrészt pedig minden nép számára az ezen érdekek megóvására szükséges, a választói joggal és a választói kerületek beosztásával kapcsolatban nyújtanak biztosítékot. Enélkül lehet kísérletezés, lehet folytonos belsõ politikai háborúskodás, sõt lehet a csendõrszuronyok által biztosított csend és rend is, de semmiképpen sem lesz lehetséges a nemzeti kérdést Magyarországon az államra nézve üdvösen és tartósan megoldani". Goldiº eljutott ahhoz a fölismeréshez, hogy szükségszerû az egyéni szabadságot és a nemzeti szabadságot az emberi társadalomnak egy magasabb egységévé szintetizálni (Cultura naþionalã, Buc. 1928. 15). "Sajnos a Goldiº nézeteiben érvényesülõ összhang társadalmi haladás és nemzeti emancipáció között az eszmények szintjén rekedt" (Gáll Ernõ). 1918 után Goldiº politikai és ideológiai tájékozódó képessége, informálódása beszûkült.
   Még csak Gheorghe Pop de Bãseºti-nek, a gyulafehérvári gyûlés elnökének, a gyûlésen elhangzott beszédébõl idézek egy mondatot: "A román állam életében a gyakorlatba ültetni ezeket a gondolatokat (credinþe) az más mese (poveste). Ez a legnehezebb problémája ennek az államnak".
   Az elsõ világháború elõtti erdélyi románok vezetõi állandóan hirdették az erdélyi népek jogát sajátnyelvû egyetemhez. A gondolatnak a magyar értelmiségiek részérõl is voltak hívei. A kolozsvári egyetem szervezésekor néhány magyar közéleti személyiség, tudósprofesszor is állást foglalt a nemzetiségek azon joga mellett, hogy anyanyelvû egyetemet is létesítsenek. Utalhatok az ellenzéki publicista Mátrai Ernõ kiáltványára: A kolozsvári egyetem, mint kulturális szükséglet, Pest- Kolozsvár 1871 (Hasonmás kiadása: Budapest, 1987). A természettudós Herman Ottó is elodázhatatlannak nevezte Erdély többnemzetiségû, többnyelvû jellegének tudomásul vételét. A magyar mellett román és szász egyetem felállítását is elképzelhetõnek tartotta.
   A világháború új helyzetet teremtett. A román szellemi élet néhány nagytekintélyû képviselõje komolyan gondolt a gyulafehérvári elvek betartására. Állást foglalt a kolozsvári magyar egyetem fenntartása mellett is.
   Nemrég jelent meg a Studii de civilizaþie româneascã sorozat 5. száma, melyet a Fundaþia Culturalã Românã jászvárosi fiókintézete adott ki és Nicolae Iorga 1940-ben magyarul is megjelent esszéjét közli. A román és magyar nemzetek közötti ellenségességgel szemben (Contra duºmãniei dintre naþii: românii ºi ungurii). Fõleg a külföldi olvasóhoz szól, mint különben az egész sorozat. Az esszé újbóli kiadója Kurt W. Treptow, aki a mûnek az angol fordítója és az elõszó szerzõje is. A mû jelentõségét Magyarországon is felismerték és már 1940-ben kiadták, abban az évben, amelyikben Iorgát a vasgárdisták megölték. 1992-ben pedig Miskolczy Ambrus történész újból megjelentette, kétnyelvû, magyar-román kiadásban.
   Iorga, aki különben a román nacionalista ideológia megfogalmazójának tekinthetõ, ellentmondásokkal telített értelmiségiként nem egyszer a román-magyar közeledés, a kulturális együttmûködés mellett is kiállt. Miniszterelnöksége idején (1931. április - 1932. július) kisebbségi államtitkárságot létesített, amelynek magyar osztályát Bitay Árpád vezette. Iorga, a hírneves történész, a román tudomány büszkesége, idézett esszéjében leszögezi: a népek között idõnként felmerülõ problémákat nem a határok módosításával lehet megoldani, hanem együttmûködéssel és kölcsönös megbecsüléssel. "Az együttmûködésnek és kölcsönös megbecsülésnek az alapja a történelmi valóság, az hogy a gyûlölet csak a felsõbb rétegekre jellemzõ, a dolgozó román és magyar tömegek, ha nem uszítják õket, megértik egymást". Iorga 1919 tavaszán a Neamul Românesc címû lapjának március 9-i számában, nyíltan állást foglalt a kolozsvári egyetem magyar jellegének fenntartása mellett. Tekintettel a közlemény tartalmára és szerzõjének óriási tekintélyére, érdemes részletesebben is foglalkozni ezzel a terjedelmes cikkel. Címe: Felsõoktatás a felszabadított területeken - javaslatok és ellenjavaslatok (Învãþãmîntul superior în provinciile liberate - propuneri ºi contrapropuneri). Idézünk belõle: "Ez az oktatás lehet vagy teremtõ vagy pótlék... Akadtak sokan - köztük professzorok és egyetemi hallgatók - akik másként ítélkeztek..., hogy kényelmesebb a pótlás... Nekünk nem szabad durván megtagadnunk a többi nemzettõl nemzeti mûvelõdésük biztosításának a lehetõségét éppen saját szülõhazájuk területén, ezeknek élniük kell jogaikkal, ezeket nem szabad megakadályozni a holnapi Romániában, amit ha a határon túli sajátjaiknál nyernek, velünk szembeni gyûlölettel telve hozzák (aláhúzás Iorgától), ezen az oly jelentõs megfontoláson kívül... Mi nem helyettesíthetjük a csernovici és kolozsvári idegen felsõoktatást románnal csak ha ez legalább egyenlõ minõségû azzal, amit helyettesít". Ehelyett más fõiskola létesítését javasolja. Majd cikkét így fejezi be: "Szomorú volna, ha ezen létesítmények helyett közönséges bitorlásokat és alacsonyabb rendû pótlékot részesítenénk elõnybe".
   Ugyanilyen értelemben foglalt állást a román tudomány egy másik kiemelkedõ alakja, Pârvan Vazul is. A Luceafãrul címû folyóiratban írja: Megbocsáthatatlan lenne, ha ellenfelünk alkotásait megsemmisítve, valami alacsonyabb rendû és természetû dolgot alkotnánk. Valer Braniºte sem helyeselte a kolozsvári magyar egyetem elrománosítását. Egyelõre legalább is, magyar kézben akarta hagyni, mert véleménye szerint jó egyetemet nem lehet rögtönözni.
   A négy évszázados múltra visszatekintõ erdélyi egyetem helyzete mindig Erdély politikai helyzetétõl függött. 1872-tõl 1919-ig majdnem kizárólag magyar (a Ferenc József Tudományegyetemen a román és a német nyelv és irodalom egy-egy tanszéket kapott. Nagyszebenben német nyelvû Jogakadémia mûködött. A kolozsvári magyar és szebeni jogi akadémiákon a 1860-as évek elején néhány tantárgynak a románul való elõadását irányozták elõ. Önálló románnyelvû felsõfokú képzés ebben az idõszakaszban a görögkeleti és görög katolikus egyház által fenntartott szemináriumokra korlátozódott). 1919 és 1940 között kizárólag román egyeteme volt Erdélynek. 1940 õszétõl Kolozsvárt magyar, Nagyszebenben (természettudományi kar Temesvárt) román, tehát egyidõben két egyetem szolgálta a magyar és a román nemzetet ezen a földön. A háború után lehetõség nyílt arra, hogy megmaradhatott a Kolozsvárt mûködõ magyar egyetem és visszatérhetett a Szebenbe menekült román egyetem is. A Kolozsvárt 1945. február 6-án, Teofil Vescan, a Kommunisták Romániai Pártjának az észak- erdélyi megbízottja kezdeményezése alapján az egyetem ügyében megtartott értekezleten Pop Victor tanár is kijelentette, hogy a román nyelvû egyetem beindulása nem teszi lehetetlenné, hogy a magyarságnak ugyanitt egyeteme legyen. Chiþa Iulian hangsúlyozta a román nyelven folyó oktatás sürgõs megteremtésének a szükségességét. Azt azonban, hogy a magyarság hol állít fel magának egyetemet, a magyarság demokratikus jogának tekinti.
   1959-ben már megint más politikai szelek fújdogáltak. A magyar egyetem "egyesült" a román egyetemmel, pontosabban az utóbbi felfalta az elõbbit. Azelõtt, a vörös hadsereg romániai jelenlétében, a román hatalom sem tehetett teljesen a kedve szerint. 1945- ben a magyar egyetem léte a viták középpontjába került. Mondhatjuk: a demokrácia próbakövének tekintették. A román demokraták a magyar egyetem fenntartása elvét támogatták. Meg kell emlékeznünk egyetemünk legnagyobb támogatójáról, Groza Péterrõl (vannak akik Groza nagy magyarságát a közelgõ párizsi békeértekezletnek tulajdonítják). Ez idõben a magyar egyetemért folyó küzdelmet sok román értelmiségi támogatta. Megemlítünk közülük néhányat: Emil Petrovici egyetemi tanár, a román egyetem rektora; Teofil Vescan egyetemi tanár, aki 1944 után egy ideig Észak-Erdély politikai életében fontos szerepet játszott; Vasile Pogãcianu, Kolozs megyei fõispán; Tudor Bugnariu, Kolozsvár város polgármestere stb. Tevékenységük közismert. Azok közül, akik a Bolyai Tudományegyetem létrehozásánál közremûködtek, megemlítjük a mindig segítõkész nemzetnevelési minisztert, ªtefan Voitecet is. Érdemes idézni Emil Petrovici rektor beszédébõl, melyet a visszatérõ I. Ferdinánd Király Egyetemet jogaiba visszahelyezõ 1945. június 25-i, a magyar egyetem képviselõinek jelenlétében rendezett ünnepségen mondott: "Ez az örömnap azonban nem lehet gyásznapja a velünk együttélõ másik népnek, mert a törvényileg biztosított kolozsvári Magyar Tudományegyetemmel egyenlõ jogon együtt kívánunk dolgozni, kölcsönösen elõsegítvén egymás szellemi munkásságát...". T. Vescan pedig hangsúlyozta: "a két kolozsvári egyetemnek közös felelõssége van a román és a magyar nemzet kibékítése terén".
   Az Országos Demokrata Arcvonal 1945. február 12-16. között tartott kongresszusa egyhangúlag megszavazta a Teofil Vescan által elõterjesztett Észak-Erdélyre vonatkozó Jelentést, mely tartalmazza többek között a kolozsvári magyar egyetem további mûködésének a biztosítását. Egyelõre egy közös egyetemben, de kikötve, hogy mihelyt lehetõvé válik, külön két egyetemmé alakuljanak. A kongresszuson jelen voltak Észak-Erdély vármegyéinek a vezetõi, a Nemzeti Parasztpárt és a Liberális Párt kiküldöttei, az Ekés Front, a MADOSZ és az ipari munkásság képviselõi. Díszelnökök: Iuliu Hossu püspök, Vásárhelyi János püspök, Nicolae Colan püspök stb. Ott volt Octavian Cuteanu ezredes is.
   1957-ben jelent meg az Universitatea V. Babeº címû kötet, Constatin Daicoviciu, Al. Roºca és A. Roth szerkesztésében. Szerkesztõtársak voltak: E. Pop akadémikus, T. Moraru, az akadémia lev. tagja, V. Bologa, I. Breazu, A. Ionaºcu, H. Jacquier, N. Lascu, V. Marian, A. Negrea, E. Stoicovici, A. Chircev, I. Crãciun, V. Marincaº, *t. Pascu, I. Pãtruþ, R. Todoran, M. Macarovici, C. Mare és C. Mureºan. Íme, az akkori erdélyi román értelmiség színe-java közösen vállal felelõsséget a könyv tartalmáért. Ez a kötet, tulajdonképpen monográfia is, leszögezi a maga marxista nyelvezetén: "A múltban, a román és magyar burzsoá-földesúri rendszerek idején, Kolozsvárt hol magyar, hol román egyetem létezett; hol a román nemzet, hol a magyar volt megfosztva azon jogától, hogy anyanyelvû felsõoktatása legyen"... "Ma Kolozsvárt két egyetem létezik, szoros együttmûködésben és barátságban". A 16. oldalon olvashatjuk: "Valójában a burzsoá-földesúri rendszer az egyik igazságtalanságot másikkal helyettesítette, az új egyetemet a sovén nacionalizmus eszközének szánta - és azzá is lett - a nemzeti megkülönböztetés, a nemzeti kizárólagosság elvén épülõ intézetté, azon különbséggel, hogy ezúttal az intézet a román burzsoázia és földesurak szolgálatába került. Ez a probléma hazánkban csak a népi demokrácia idején nyert igazságos megoldást, amikor a kisebbségek nemcsak azonos jogot kaptak hanem ezen jogok gyakorlásának a feltételeit is megteremtették".
   Örömmel említem, hogy a két világháború között, az I. Ferdinánd Király Egyetemen, valamint késõbb a Babeº-Bolyai egyetemen demokratikus meggyõzõdésû és viselkedésû professzorok is tevékenykedtek. E sorok írója hálával emlékezik többek közt George C. Iuga, Teodor Angheluþã, Nicolae Abramescu, a matematika karon elõadó professzoraira. Utóbbi egyik alkalommal, füle hallatára, megemlékezett az átvett magyar egyetemrõl is, a következõ szavakkal: "Amikor beléptem a terembe, féltem leverni a port a ruhámról, olyan tisztaság vett körül. Nézzetek körül most". Megemlítem még a hírneves biológust, Emil Racoviþat (1868-1947), akit egyetlen mondatával jellemezek: "Egy »jogos« és »hagyományos« földrajzi névnek az eltörlése minden bizonnyal vandál cselekedet, akár egy mûveletlen turista, áltudós, adminisztratív vagy »parlamenti« bizottság cselekszi" (l. "Enumerarea peºterilor vizitate..." 7-ik kötet bevezetõjét). Racoviþã a kolozsvári egyetem professzora (1920-1947), egy idõben pedig a Román Akadémia elnöke volt.

   T. TÓTH SÁNDOR