Az EMKE valamint a Kelemen Lajos Mûemlékvédõ Társaság megbízásából a kolozsvári Utilitas Kft. keretén belül Erdély e századi mûvelõdéstörténetének egyik korszakos jelentõségû építészeti alkotásával foglalkozhattam: elkészítettem Kós Károly szüleinek Brétfû utca 14. szám alatti házának felmérési és helyreállítási terveit, közelebbrõl megismerkedhettem építéstörténetével és mûvészettörténeti jelentõségével.
   A Brétfû utcai ház új színfoltot jelent amúgy is rendkívül gazdag és változatos századfordulós építészetünkben. Figyelemre méltó az év is, amikor tervének elsõ változatai készültek: 1907-1908 - más mûvészeti ágakban (irodalom, zene: Ady, Malonyay, Bartók és Kodály) is megfogalmazódik az igény a népmûvészet feltérképezésére. 1907 nyarán két lelkes fiatal építész, Kertész Róbert és Sváb Gyula bejárta az Alföldet, csaknem 170 községben végeztek felméréseket és 500 fényképet készítettek öreg parasztházakról.
   Kós Károly, Thoroczkai Wigand Ede, Kozma Lajos, Zrumeczky Dezsõ és Medgyaszay István Erdély tájait, városait barangolják be és végeznek jelentõs gyûjtési munkát. Tudnunk kell azonban, hogy ez a mozgalom a századfordulón, illetve a múlt század végén lezajlott mûvészettörténeti pezsgés tanulságaiból táplálkozott. Az ipar rohamos fejlõdésének köszönhetõen fellazultabbak a társadalmi kötöttségek: új érdekcsoportok keresik megnyilvánulási lehetõségeiket. Ezeknek megfelelõen a kifejezési, megjelenítési és hivatkozási formák is új testet próbáltak ölteni, ami a dolgok divergens voltának veszélyét hordta magában a kor alkotóinak-gondolkodóinak szemében. Nietzsche sajátos megfogalmazásában (Isten meghalt) az egykoron egységeset félti a széteséstõl, a dolgok egymástól függetlenedõ létét próbálja drámai hangon érzékeltetni.
   Az említett divergencia létezõ probléma a múlt század második felében. Ebben az összefüggésben érdekes az, hogy a nagy ideológussal szemben (Nietzsche) a kor neves alkotói a dolgok konvergens voltára próbálnak figyelni, illetve alkotásaik az említett hármas egység megteremtésére törekszenek. W. Morris, J. Ruskin, W. Crane, O. és R. Wagner, A. Loos, Victor Horta és társaik egy olyan világ után sóvárogtak, amikor még a tárgy, a jelentés és az értelmezés kategóriák átfedték egymást, nem tátongott közöttük olyan nagy szakadék, mint a robbanásszerû ipari fejlõdés és a kézmûves kultúra hanyatlása után. Ez az építészetben nagyon sajátos módon jelentkezik: az új kihívások, új funkciók (vasút, gyártócsarnokok), új anyagok (acél, alumínium) vetik föl legélesebben a "szerûség" fogalmát és tartalmát. A kihívásokra adott építészeti válasz felerõsíti és megfogalmazhatóvá teszi nemcsak az alkotók számára a jel-jelentés-értelmezés egységének szétesését. Erre erõsít rá az új és legerõsebb érdekcsoport, a polgárság kezdeti megrendelõi igénye és még öntudatlan formaakarása (Kunstwollen). Pontosabban: a polgárság megszerzett társadalmi-gazdasági potenciálját és helyét a múltból vett minták alapján próbálja megmutatni, illetve hitelesíteni. Ezáltal a szétesés a jel-jelentés-értelmezés, vagy leszûkítve a forma és funkció egysége - vagy egykori egysége - között, még félreérthetetlenebb és nyilvánvaló.
   Erre a szétesésre válaszul többféle alkotói hozzáállással felelnek a kor mûvészei. Létrejön egy olyan szemlélet, amely szembefordul a jelentésvesztéssel, a töltetnélküliséggel, és azt vallja, hogy csak a teljesen megkomponált életmód és alkotás képvisel értéket, ami maga után vonja az alkotó arisztokratikus elkülönülését: istenek teremtõdnek, a mûnek teremtésmítosza lesz. Az eklektika idején kialakult mûértelmezés narrativitását felváltja a mû létrejöttének mikéntje. Sokkal inkább fókuszpontba kerül az alkotó, nagy szerephez jut a média: közvetlen befolyása lesz a késõbbi mûvészeti irányzatok sorsára és alkotóik életpályájára.
   Az eklektika romantikus, már említett narratív mûértelmezési módja, historikus eszközhasználata, valamint az új funkció és használói igény folytán kaotikussá vált jel-jelentés kapcsolat nem tûnik el teljesen a századforduló nagy mûvészeti irányzataiban sem, jelentõsen módosul. Hogyan? Romantikus marad az eszközhasználat abban az értelemben, hogy nem szakít teljesen a múltjával; a múltat nem megjeleníti, hanem finomabban felidézi. A kor haladó gondolkodású alkotói a múlt eszközeit jelenkortudattal (ahogyan a régiek használnák ma) próbálják alkalmazni, tiszteletben tartva az eszközök szerûségét.
   Lássuk, hogyan kapcsolódik a Kós-életmû egésze ehhez a korhoz: Kós 1902-tõl a Budapesti Mûegyetem mérnökhallgatója, 1903-tól pedig építészhallgatója. A kor nagy építész tanárai tanítják: Schulek Frigyes, Hauszmann Alajos, akik a meglehetõsen konzervatív akadémista építészoktatás és építészet mesterei. Rendkívül tehetséges és fogékony építészhallgatói nemzedéknek lehet tagja; évfolyamtársai mind egy késõbbi kor nagy nemzedékét alkotják majd: Györgyi Dénes, Jánszky Béla, Zrumeczky Dezsõ, Kozma Lajos, Mende Valér, Árkay Aladár. Jelentõsen befolyásolhatták a fiatal Kós építészi fejlõdését az évfolyamtárs és jó barát Györgyi Dénes édesapjának, a Magyar Iparmûvészeti Társaság akkori elnökének, finn és angol kapcsolatai. 1903-ban Walter Crane állít ki Budapesten, majd 1904-ben Akseli Gallen Kallela. Kós budapesti Gyáli úti lakhelyé-hez közeli Iparmûvészeti Múzeum könyvtárában rendszeres olvasója az angol Studio szaklapnak, valamint figyelõje a finn iparmûvészet nemzeti törekvéseinek. Emlékirataiban hivatkozik egy 1907-es, jó hangulatú nyárutói tervezgetésére, rajzolgatására, amikor megrendelés nélkül, magának rajzolgatott. Ezek a rajzok, tervek meghatározóakká váltak egész pályafutására. A terv címe: Mûvészember udvarháza. Az alaprajzok mellett a nagyon gondosan megrajzolt, és késõbb kifestett belsõk - ebédlõ, hall, mûterem - rajzait közli a Magyar Iparmûvészet címû szaklap 1908 áprilisi száma, melyben Lippich Elek hívja fel a figyelemet a házra és tervezõjére. Ettõl a pillanattól kezdve figyelhetõ meg a média hatása úgy az új stílusra, mint az alkotóra. A cikk egy csapásra elismerést hoz Kós Károlynak, valamint a fiatal építésznemzedéknek. Ennek a cikknek, és a Zrumeczky-család kultuszminisztériumi kapcsolatainak köszönhetõek az elsõ (állami, kultuszminisztériumi) meg- bízások: zebegényi templom, állatkert, városmajori iskola.
   1909-1910-re tehetõ Kós édesanyjának az a megrendelõi igénye, hogy a brétfûi korábbi telkük melletti gyümölcsös megvétele után egy a család részére építendõ házat tervezzen. Erre vonatkozóan Kós Életrajzában a következõképpen nyilatkozik: "Volt nekem néhány alternatívája egy családi ház elgondolásomnak, amit még az õsszel magunkra gondolva csináltam volt. Csak úgy szórakozásból: két nagy szoba (hall és ún. mûterem) és három kicsi, s mellékhelyiségek, manzárdos megoldásban. Azokat a vázlataimat most elõkerestem. S aztán anyámmal együtt addig forgattuk, alakítottuk, fõleg redukáltuk (A pince a ház alatt elmaradhat, azt hátul a hegyoldalban olcsóbban és praktikusabban lehet majd megépíteni - javasoltam én. A cselédszobára nincs szükségem - mondta anyám), amíg végül is megállapodtunk: így éppen jó lesz."
   A fenti szövegrészbõl kiderül, hogy Kós tulajdonképpen helyszíni kötöttségek, valamint konkrét megrendelõi igény nélkül tervezett házat, udvarházat, amit alkalmazott egy konkrét telekre. A telekadottságok nem tették lehetõvé a tervezett kialakítást, de elég jelentõs részre nem is tartott igényt a megrendelõ: az édesanya. Így a megépült változat eleve torzója annak a térszervezési alapvetésnek, amely Kós Károly késõbbi munkásságának is sajátja. Itt elsõsorban a tagolt, kisebb egységekre bontott, és közöttük kialakult terek-tömegek egy, az egész együttest körülzáró falszerû kerítés általi eggyé olvasztásával létrejött épületegyüttesre gondolok. A tervezett házhoz járulékos udvarházi funkciók is csatlakoztak: cselédház, kamra, valamint ezeket a konyhával összekötõ fedett, de nyitott tornácszerû folyosó, gazdasági udvar és járulékos szín, pajta, belsõudvar a szerszámtároló házikóval, és kiskert, amelyet a fenti idézetben szereplõ családi ház ölel közre. Jelenlegi állapotában csak a ház épült meg, a tervezetthez képest más arányokkal és késõbbi átalakításokkal:"Ez a mi brétfûi családi házunk volt az én elsõ olyan tervezésem, amely meg is valósult két év múlva, 1910-ben. Terv is, kivitelezés is szolid, jó munka volt, azt bebizonyította a ház 1944-ben, amikor közvetlenül elõtte robbant egy amerikai repülõ bombája. Lesodorta ugyan róla a zsendelyt, lekopasztott a homlokfalról mindent, bezúzott minden ajtót-ablakot, kicsit elcsavarta a toronyszoba falát is, de se a falak, se a fedélszék gyógyíthatatlan sebet nem kapott. S ha csúnyán megkopasztva, belsõ elrendezésében más okok miatt sok gyatra átalakítással, de szilárdan áll ma is."
   A tervezett állapot belsõ tereit nagy gonddal rajzolta meg, több változatban és más-más technikákkal. Néhány nagyon részletes rajz - belsõ perspektíva - maradt ránk a földszinti ebédlõtérrõl, hallról, az emeleti, tervezett állapotában mûteremnek nevezett helyiségrõl. Ezeken a rajzokon szembetûnõen megmutatkozik a bevezetõben említett finn, illetve angol hatás. A finn Gesellius, Lindgren, Saarinen tervezõcsoport belsõ terei, valamint a Kós diákkorában közkézen forgott finn, angol szaklapokban közölt grafikák nemcsak a bennük rejlõ építészeti jelentést és jelt közvetítették, hanem a feldolgozás minõségét és a társszakágak kapcsolatát is az építészettel, az épülettel és használójával. A bevezetõben említett jel-jelentés-értelmezés hármas egységének létrehozására való igény egyfajta kézmûvesi (Gesamtkunstwerk) üzenete a korszak igényeként fogalmazódik meg ezekben a tervrajzokban. Ez egy teljes alkotói, teremtõi attitûdöt követel meg a tervezõtõl, messianisztikus hitet a századforduló szétesõben lévõ és dekadenciára hajlamos társadalmi-mûvészeti válságából való kiút lehetõségében.
   Ez a kor skolasztikájában is jelen van: a preraffaeliták, majd Ruskin és Morris elméletileg is jelentõs mértékben befolyásolják, és a válságból való kiút megtalálásának reményével építik fel a Kósék által is követett ideológiát. Ebbe az ideológiába belefért a kis népek, vagy az idegen kulturális elnyomás alatt álló illetve függetlenségüket épp visszanyert népek (pl. finnek) nemzeti kultúrájának megteremtésére való igény. Ennek természetes következménye az idegen (rendszerint az elnyomó) kultúrától való elkülönülés, majd a népi kultúra - minden részletének feltárásával és létrejöttének megértésével történõ - kreatív feldolgozása, valamint hasznosítása.
   Kós Károly egyike a morrisi- ruskini gondolat legkövetkezetesebb követõinek; nemcsak építészeti munkássága meghatározó, hanem az iparmûvészeti, írói és közmûvelõdési munkássága is; mindez indokolttá teszi mitikussá nõtt teremtõ-alkotói nimbuszát. Messianisztikus a régió építészeti, valamint tárgyi kultúrájának megteremtésében vállalt szerepe is.
  Már elsõ munkája, a brétfûi ház is telített - még így megkopottan is - nemzeti jelképszerû ikonografikus elemekkel. A megépült családi ház két meghatározó tömegû épületrészbõl és az ezeket összekötõ nyaktagból áll. Fõhomlokzata déli fekvésû, ezen a homlokzaton megmutatkozik mindhárom épületrész: a torony, a nyaktag, illetve a tulajdonképpeni lakóház.
  A torony romantikus, és fõleg kompozíciót szervezõ elem. Mentes minden toronyfunkciót megkövetelõ igénytõl (védelem, lakótorony, függõleges közleke-dési-menekülési maggal, harangtorony stb.). Ez látszólag ellentmond a bevezetõben a szerûség fogalmáról állítottaknak; és bizonyos fajta jelentésvesztést is ráolvashatnánk, de másról van szó: az említett nemzeti kultúra teremtésének igénye megkövetelt bizonyos szimbólumkeresõ-felmutató alkotói attitûdöt is. Kós és évfolyamtársai Erdély tájait, városait járva, tanulmányozva a térség zömök középkori tornyait, templomerõdjeit, ezeket e régió jellemzõjének, tehát a helyi kultúra követendõ szimbólumának is tekintették. Mostani állapotában (bomba által lesodort zsindely helyett cserép; elkorhadt császárfadísz; teljesen tönkrement, majd levágott könyöklõ; kicserélt, más arányú ablakok) arányai is romlottak, valamint állaga is. A torony földszintjén a tervezett állapotban konyha lett volna, ez indokolja a földszintet az emelettõl elválasztó, és a házban egyedül ezen az egy helyen alkalmazott poroszsüveg boltozatot. A torony emeleti helyisége lakószoba, amelynek egyetlen megközelítési lehetõsége van: a lakóházon át, a nyaktag emeleti gyilokjárószerû összekötõ folyosóján keresztül. Mint már említettem, a torony itt nem feltételez függõleges közlekedési lehetõséget; ebben az elemben a két szint között nincs semmiféle funkcionális kapcsolat. Az emeleti lakószoba eredeti tervekben, rajzokban szereplõ igen kis méretû (külsõ 60x60 cm), magas parapettel kialakított ablakai elõtt dekoratív fagyámolítású deszkakönyöklõ is épült, törpegalériaszerû kiképzéssel, amely meglehetõsen erõteljesen utal az erõdtemplomok tornyainak gyilokjáróira is. Itt azonban még erõs bajor (J. M. Olbrich) hatást érezhetünk, nem pedig az erdélyi, kalotaszegi, valamint szász elõképek szimbólummá nemesedett prototípusát.A tornyot a tulajdonképpeni házmaggal összekötõ nyaktag jelentõs - itt nyílik a fõbejárat -, de a homlokzati kompozícióban hangsúlytalan, két hangsúlyos elem közötti szerepet kap. A nyaktag itt a földszinten elõtér-közlekedõ a ház két fõ része között. Tervezett állapotában egyik (bejárati) oldalán nyitott lett volna, de a ház elkészülte után röviddel beüvegezik e nyitott, mívesen faragott faoszlopokkal és oszlopfejezetekkel tagolt fõbejárati mellvédfalat. A verandaszerû nyaktag az innen nyíló - és a tervben hallként említett - teret hivatott védeni; szél-, esõ-, sárfogó, illetve terasz funkciókkal ellátni.
   A másik meghatározó tömegû épületrész a lakóház: tömege a ház déli fõhomlokzatára merõlegesen, nyújtottan alakított, három hosszanti tartófallal, két, majd a lépcsõ melletti harántfal után három, az egész épületrészen végigvitt kötõgerendákkal áthidalt nyílássorra osztott. A tartófalak magassága azonban nem azonos: a nyaktag átfedésében levõé alacsonyabb a többinél. Míg a torony mindkét szintje téglából épült, a ház földszintje tégla, az emelet pedig manzárdos kialakítású faszerkezet, Fachwerk-szerû kitöltésekkel. A földszint legnagyobb tere a hall, három egymásba nyíló egységre osztható. A két magas hosszanti tartófal közötti nagy belmagasságú, látszó gerendafödémes részbõl nyílik - az alacsonyabb szélsõ hosszanti tartófal és a középsõ magas hosszanti tartófal között - egy alacsonyabb belmagassággal kiképzett térbõvület, amely a tervezett állapotában a kandallót foglalta magába. Ez a térbõvület a nagy belmagasságú térrel egy, a középsõ hosszanti tartófalban boltívesen kiképzett kiváltás által kommunikál. A kivitelezés során a térbõvület arányai jelentõsen megváltoztak, és a tervezett míves kiképzésû kandalló sem épült meg. A most látható ablakok részben újak, részben máshonnan átépítettek (a térbõvület kis méretû ablakai helyén a földszinti fõhomlokzat két - sorolófával egymás mellé rendelt - kapcsolt geréb-tokos ablaka került, annak a helyére pedig jelenkorunk típusablakai.
   A hall harmadik téregységét a félig szabadon feltárulkozó, podesztrõl induló tölgyfalépcsõ jelentené, amely viszontagságosan ugyan, de megépült. A 70-es évek végén a ház megosztásakor lebontották, és betonból egy ellenkezõ irányú lépcsõvé alakították. A hall igen szépen megrajzolt belsõ perspektívája - az említett kandallón kívül - szép falfestési (falkép) javaslatot is mutat, valamint a lépcsõmellvéd egy pillérrel való tagolását is. Ennek a pillérnek a helye a jelenlegi átalakított állapotban is pontosan meghatározható, de a fejezete már nem az említett rajz alapján készült. A gerendában még fellelhetõek a pillérfejezet csatlakozásának X alakú ékei, mely a nyaktag pillérének és pillérfejezetének csatlakozásával mutat azonosságot. A két kötõgerendában a felsõ, egykoron érkezõ, lépcsõkar áthidalásánál még láthatóak az egykori tölgyfalépcsõ lefûrészelt profiljai, valamint a fellépés és belépés is kikövetkeztethetõ. A nagy fellépési magasság (22 cm) és a meredekség miatt valószínû, hogy a lépcsõfokok között nem létezett homloklemez a belépés biztosítása végett. A lépcsõ engedélyeztetése eléggé viszontagságos volt:
"Nézi a rajzokat, csak nézi:
- Szép, szép - mondja -, de ezt a belsõ hall-lépcsõt milyen anyagból szándékozik megcsináltatni?
- Természetesen tölgyfából.
- És ez itt, látom, manzárd akar lenni.
- Az.
- Hát akkor csak azzal a feltétellel adom meg az engedélyt, ha a manzárd helyett emeletet épít, és a lépcsõ kõbõl készül.
- De hiszen ez abszurdum, fõmérnök úr.
- Nem abszurdum, hanem városi építési rendszabály, amit tudomásul kell venni...
- Akkor hát nem építünk manzárdot mondottam, és visszavettem a manzárd alaprajzát -, és a lépcsõ padláslépcsõ lesz.
   Az engedélyt azonnal meg is kaptam földszintes épületre, szeparált padláslépcsõvel (s persze megépült a ház manzárddal és tölgyfa belsõ hall-lépcsõvel)."
   A lakóház további földszinti terei: a pitvar (a tervben ereszként szerepel), amelyik a hátsó udvari kijárást biztosította; nyitott-fedett módon innen nyílt volna az illemhely a tervezett állapotban, azonban ez nem így valósult meg. A pitvarból terv szerint a hallba lehetett közvetlenül jutni; ma ebbõl a pitvarból (ami ma már nem nyitott) a megfordított betonlépcsõ az emeletre visz. A hall-lépcsõ indulási podesztjérõl nyílik a hátsó szoba - háló - ajtaja, innen pedig a fürdõszoba.
   Az emeleti tér két meghatározó, és egyben legszebb tere a két koporsóidom mennyezetû tetõtéri helyiség. A déli fõhomlokzat oromkiképzése mögött található a tervben mûteremként említett szoba, ide érkezik meg a lépcsõ, innen nyílik a gyilokjárószerûen kiképzett, a toronyszobát a házzal összekötõ folyosó. Ennek a folyosónak magas parapetû, fekvõtéglány formájú, egykoron hat üvegmezõre osztott pallótokos ablakai vannak. Az elõbb említett tetõtéri szobából nyílt az egykori háló, szintén koporsóidom mennyezettel (téglalap keresztmetszetû koporsóidom), északi, illetve keleti ablakokkal. A mûterem - tervezett állapotában még - háromszögletû keresztmetszettel elgondolt koporsóidom mennyezetû volt, a megépült tetõtéri szobának azonban egyenlõszárú trapéz keresztmetszetû koporsóidom meny-nyezete van. A teret oldalról az alacsonyabb oldalhajón keresztül gádorablakszerû ablaksor világítja meg. A megvalósult koporsóidom mennyezet a tervezett állapothoz képest sokkal nagyvonalúbb belsõ teret eredményezett. Nem véletlen a tervezetthez képest a változtatás: Kós 1910-ben Jánszky Bélával már a zebegényi római katolikus templom kivitelezésén dolgozik, ahol hasonló koporsóidom mennyezetû a templom fõhajója. Analógiaként akár a Saarinen, Lindgren, Gesellius tervezõiroda mûterem kialakításának koporsóidom mennyezete is szolgálhatott. A tervezetthez képest a külsõ homlokzatokon nemcsak az ablakok változtak, de az egykori zsindelyfedést is a tornyon hódfarkú cserépre, a nyaktagon és a házrészen préselt cserépre cserélték ki, a déli homlokzat egykori elõteteje pedig nem is létezik. A fõhomlokzat emeleti ablaksorai alatt induló félnyereg elõtetõ nemcsak a három tömeg - torony-nyaktag-ház - homlokzati öszefogásában játszik jelentõs szerepet, hanem a bejárati pitvart is árnyékolta.
   A Brétfû utcai ház Kós elsõ megépült házaként kultúrtörténetileg és építészettörténetileg a város e részének legjelentõsebb háza, erdélyi viszonylatban pedig a ruskini-morrisi elvek szerint elsõként megépült háznak tekinthetjük.

Péterffy Miklós